LOOkX Love Örök Fiatalság Program / 1. rész

Ez az év számomra minden szempontból a megújulás éve lesz. Decemberben úgy döntöttem, hogy számot vetek magamról, és a múlt tapasztalatiból tanulva jobbá teszem magam és ezzel együtt remélhetőleg a környezetemet is. December elején az első lépéseket már meg is tettem azzal, hogy belekezdtem a LookX Love örök fiatalság programjába, mert tudva tudott, hogyha valaki jól érzi magát a bőrében, szépnek érzi magát, akkor az bizony sugárzik róla. Nem egy „sima” kozmetikai kezelésről lesz szó, ez merőben más. Több mint egy kozmetikai arckezelés, egy komplex testi, lelki feltöltődés. Hatvanperces szépségrituálé, amely a magas minőségű kozmetikumok, a fényterápia, a masszázs, és a meditációs módszer ötvözetének köszönhetően egyszerre ápolja a testet és a lelket.Szeretnélek titeket végigvezetni a 15 alkalmas kezelésen, leírni a tapasztalataimat, az érzéseimet, és egyéb érdekességeket megosztani veletek, amik segíthetnek abban, hogy elérjük az örök fiatalságot.

Első bejegyzésemben szeretném nektek bemutatni a céget, illetve a kezelést, hogy miről is van szó pontosan. A LOOkX Group céget 1999-ben alapította Cindy van der Peet és Bas van Duivenbooden. 2002-ben svájci orvosokat és holland esztétikai specialistákat bevonva megalapították a LOOkX Make-up és a LOOkX Skincare márkát. A LOOkX kombinálja a tudományt, innovációt a szépséggel és a természet erejével. A termékcsaládok 100%-ban természetes hatóanyag koncentrátumokból, és biotechnológiai összetevőkből állnak, termékeiket a legmagasabb színvonalon állítják elő, ügyelve a minőségre és a biztonságra. A gyártás során az európai unióban engedélyezett, legmagasabb aktív hatóanyag koncentrációt használják. Magyarországon a Perfect Skin Kft. képviseli a márkát, mely 2005 májusától szereplője a hazai professzionális szépségápolásnak.

A LOOkX hazai képviselőjével, Garai-Solymos Krisztával tavaly decemberben ismerkedtem meg. Azt hiszem sorsszerű volt ez a találkozás, azonnal egy hullámhosszra kerültünk, és pár perc után már úgy beszélgettünk, mintha régi ismerősök lennénk. Órákat beszélgettünk mindenféle dologról, változásról, szépségről, bőrápolásról, Kriszta múltbéli bőrproblémáiról. Nagyon sokat mesélt róla, hogy mennyire félt bármit is az arcára kenni és mennyire el volt keseredve, amikor végül elkezdte használni a LOOkX Balance termékeit és ezek bizony sokat segítettek a gyógyulásában. Mesélt az örök fiatalság programról, amivel nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és kíváncsi lettem, hogy vajon mi is ez és milyen hatása lesz a bőrömre.

Mivel már 30 éves elmúltam, egyre többször gondolok az öregedésre, veszek észre apróbb ráncokat a tükörben, és bár a fürdőszobaszekrényem telis-tele van minőségi arckrémekkel, szérumokkal és szemránckrémekkel, még a legjobb termékek sem tudták visszafordítani a múló idő jeleit. Viszont ez a program erre ígér megoldást, így hát belevágtam és decemberben elmentem az első kezelésre. Budapesten a Szépvölgyi úti LOOkX szalonba mentem el, ami nagyon jó választásnak bizonyult, mert Niki vett kezelésbe, akiben egy csodálatosan szép, magabiztos és valami megmagyarázhatatlanul erős, pozitív kisugárzással rendelkező NŐT ismerhettem meg. Azóta már sejtem honnan is ez a magabiztosság, és miért van az, hogyha Krisztával keressük egymást telefonon, akkor egy rövidnek induló beszélgetésből, hogy lesz minimum egy óra, vagy inkább kettő, de erről majd a következő bejegyzésekben fogok írni. Visszatérve a kezelésre, kifejezetten ügyeltem arra, hogy ne kezdjem el elemezni, hogy mi történik, milyen krémeket használ Niki, ne figyeljek oda tudatosan, egyszerűen csak beleengedjem magam és úgymond minden kérdés nélkül vakon megbízzam a szakértelmében. Cseppet sem bántam meg. Következő bejegyzésemben részletesen írni fogok az eddigi két kezelésről, de addig is egy kis ízelítő a programból:

A piros LED fény sejtszinten fiatalítja a bőrt, a kezelés alatt egy vezetett meditációhoz hasonlóan, fejhallgatón keresztül megtudhatjátok, mit tehettek Önmagatokért, ha szeretnétek megtapasztalni az Örök Fiatalságot.  Sejtszinten a telomerektől indulunk, melyek a DNS ismétlődő szekvenciái és kulcsfontosságú szerepük van a megfiatalodásban. Ezt a felfedezést orvosi Nobel díjjal jutalmazták. Hétköznapi nyelven ismertetjük veletek a legújabb tudományos nézőpontokat, melyek alátámasztják, hogy milyen fontos a lelki béke, a szeretet, a hála érzése a telomerek hosszúságának megőrzése szempontjából. Ugyanezt a gondolatmenetet követve a további kezelések alatt beszélünk a mitokondriumról és az őssejtekről, eláruljuk, hogyan lehetséges serkenteni a mitokondrium működését, mely elősegíti a megfiatalodást, miként lehetséges aktiválni alvó őssejtjeiteket így visszaállítani az igazi fiatalságot. A piros LED fény alatt pihenve megérezheted, hogy könnyű a szívbe szeretetet és békét vinni, majd szétárasztani az egész testben, mely tudományosan igazoltan szintén fiatalító hatású.A kék LED maszk elsősorban a bőr problémáit kezeli, nyugtat, csökkenti a gyulladásokat és az irritációt. A kezelések alatt a fiatalodást a lélek és elme kapcsolatán keresztül mutatjuk meg Neked. Beszélünk arról, hogy nem csak az agyban találhatóak idegsejtek, hanem a szívben és a bélrendszerben is. Megmutatjuk, miként lehetséges ezeket a sejteket aktiválni, így a szív általi kommunikációt és gondolkodást előtérbe helyezni, mely sokkal nagyobb nyugalmat és megfiatalodást eredményez. Segítünk az elmét „átprogramozni” egy pozitív rendszer alapján, mely mentes a félelmektől és a korlátoktól. Felhívjuk figyelmed az emberi kapcsolatok fontosságára és hatására a fiatalság fókuszából, utat mutatunk ezek helyreállításában, egy különleges tudományosan is alátámasztott módszerrel, mely az egység és a szabadság élményét nyújtja Neked.