LOOkX Love Örök Fiatalság Program | 3. rész

Talán még sokan nem tudjátok rólam, de számomra mindig is fontos az egészséges életmód. Ez nem azt jelenti, hogy nem eszem meg bármit ami jól esik, nálam ez egy komplexebb dolog, inkább arra irányul, hogy harmóniában legyek mind a testemmel, mind a lelkemmel. Az egészséges életmód nálam a bőrápolás terén is megmutatkozik. A természetesség iránti igény és a környezettudatosság mindig is jelen volt az életemben, de igazán az utóbbi években nyert hangsúlyt.

A LOOkx Love Örök Fiatalság Programban nagy hangsúlyt kap a meditáció is, a prémium minőségű krémek mellet ez a kezelésnek egy igen meghatározó része. Most egy kicsit erről szeretnék írni nektek. Biztos vagyok benne, hogy sokan szoktatok meditálni, de talán még nem gondolkodtatok el azon, hogy a meditációnak mekkora szerepe lehet a bőrápolásban.

A meditatív szépségápolás segít közelebb kerülni saját magunkhoz, segít többet tapasztalni a belső világunkból, beindít olyan folyamatokat a testünkben, ami által maga a szervezet belülről szépíti meg önmagát. Mindannyiunknak megvan a maga útja és ez az az út amit meg kell találnunk, majd egy hosszabb tanulási és gyakorlási folyamattal megtanulnunk, hogy hogyan tökéletesíthetjük magunkat ezen a csodálatos utazáson. Ne gondoljátok, hogy valami elvont dologról fogok írni, mert sok minden tekinthető útnak. A szépség felé vezető út például többrétű lehet. Maga a mindennapi bőrápolási rutin is lehet egy út, mert ekkor csak magunkra figyelünk, ha csak pár percben is, de abban tényleg jelen vagyunk akkor és ott.

Biztosan ti is tapasztaltátok már, hogy amikor feltesztek egy arcpakolást, akkor azt a 15-20 percet igyekeztek relaxálással és az úgynevezett én idővel tölteni. Aki tehát a szépségápolásra szánt időt szeretettel végzi, egy különleges, kellemesen elégedett érzést tapasztalhat meg, ez pedig új energiával tölti fel az embert. A magunkra fordított energia pedig megtérül, mert a belső nyugalom meglátszik a bőrünkön is. Figyeljétek meg, hogy amikor stresszesek, vagy fáradtak vagytok, a bőr szürkébb és fakóbb, míg kiegyensúlyozott állapotban friss, és ragyogó.

Az Örök Fiatalság Programban minden egyes kezeléshez egy új meditáció tartozik. Mindegyiknek megvan a maga szerepe, minden egyes kezeléssel egyre mélyebbre megyünk és más-más területeket aktiválunk. Én személy szerint nagyon örülök neki, hogy a meditáció által úgymond rá vagyok kényszerítve, hogy ne beszéljem végig a kezelést. Nagyon szeretek beszélgetni és egész életemben nálam úgy ment egy kozmetikai kezelés, hogy kellemes volt persze, de végicsacsogtuk. Ezzel elvettem magamtól is a lehetőséget, hogy szépülés közben csak magamra, befelé figyeljek. Nikinél emlékszem, hogy első alkalommal kicsit tartottam is tőle, hogy vajon mennyire kell összpontosítanom arra, hogy figyeljek a meditációra és mennyire lesz ez részemről erőltetett. Teljesen alaptalan volt ez az elgondolás. Amint a masszírozás mellé elindul a meditáció, és megszólal Kriszta, gyönyörű, nyugtató hangján, olyan érzés uralkodik el rajtam, mintha a külvilág ott és akkor megszűnne. Nem érdekes, hogy mi van kint, min gondolkodtam előtte, éppen milyen teendők várnak még rám aznapra, ezek mind lényegét vesztik arra a másfél órára. Az az idő csak az enyém, csak magamra figyelek, illetve nem is figyelek. Pár perc után már csak azt veszem észre, hogy semmit sem teszek tudatosan, csak hallgatom ami elhangzik, és hagyom, hogy az érzékeim arra figyeljenek minden erőltetés nélkül ami akkor és ott jól esik.

Ez lehetővé teszi számomra, hogy a gondolataimat jobban megismerjem, meghalljam, hogy melyikre fókuszáljak és befogadjam mindazt, amit ez a kezelés nyújt számomra. Ez a meditációs kezelés lehetővé teszi számomra, hogy összekapcsolódjak tudatosan a testemmel és engedjem, hogy elinduljanak a szépítő folyamatok bennem. A szépség, a boldogság és a békesség ott lakozik mindannyiunkban, ennek eléréséhez a meditáció rendszeres gyakorlásával van lehetőségünk.
Szeretném veletek megosztani az egyik meditációt, ezt az alábbi videóban érhetitek el:

Ez volt a harmadik kezelésem, de már az első alkalomtól érzem, hogy fokozatosan belülről szépül a bőröm, és egyfajta belső harmónia kezd kialakulni bennem. Nagyon az elején vagyok még és ez egy hosszú tanulási és tapasztalási folyamat lesz. Én itthon is igyekszem, ha nem is minden nap, de heti 3-4 alkalommal lefekvés előtt meghallgatni a kezelés során alkalmazott beauty meditációkat, mikor épp melyikhez van kedvem. Mára már úgy érzem, hogy elválaszthatatlan részévé vált a mindennapjaimnak. Érzések, gondolatok, képek tisztulnak le a fejemben, miközben meditálok. Amellett, hogy a bőrömre is jó hatással van, segít abban is, hogy hogyan legyek igazán önmagam, hogyan tudjak minél jobban megélni minden pillanatot a mában.  
A következő részben nem tudom még pontosan miről fogok írni, szeretnék a fényterápiáról, de több gondolat is van bennem, amit szeretnék megosztani veletek a kezelést illetően. Nem erőltetem, nem próbálom kategorizálni, majd az akkori érzéseim alapján jelentkezem egy újabb bejegyzéssel.

Remélem tetszett a cikk! Köszönöm, hogy elolvastad, gyere legközelebb is!

A LOOkX Love Örök Fiatalság programot itt éritek el.